Mgr. Naďa Kirinovičová
Diószegen a Dudvág folyó partján a régmúltban több vízimalom is állt. Az egyedüli, mely fennmaradt az utókor számára a város keleti peremén található, nem messze a „kaszárnyától” (munkáskolóniától) a Cukorgyári utcában. Már az első katonai felmérés térképén (1782–1785) is látható malom és a malomárok az 1806-os összeírás szerint a gróf Esterházy család tulajdonát képezte.
Az összeírás szerint négy kereke volt, állandó, bő vize. Zsilipjei és a malomépület a molnár lakásával együtt kifogástalan állapotban voltak, mivel három évvel előtte (1803-ban) felújították őket. A konszkripció ezen kívül röviden, de egyértelműen leírja az épület szerkezetét. A malom tömör anyagból lett megépítve és a Dudvág felől mészkőhasábokkal van felfalazva, a tetőn zsindely. Felső részében volt a lisztraktár, a gabonaraktár két részből állt. A malomhoz két szoba csatlakozott, aztán az elsőből megközelíthető konyha és a másikból nyíló kamra.
A malomgazdasághoz tartozott az istálló is, mely tömör anyagból készült és nyolc állat fért el benne, mellette helyezkedett el a kocsiszín. A 19. század végi kataszteri térkép szerint a malom az istállókkal közeli szomszédok nélkül állt, mivel az egész mai Cukorgyári utcán a juhász kunyhója, és a téglaszárító fedett szérűjén kívül más építmények nem voltak. Az „L” alaprajzú malom a Dudvág nyugati (jobb) partján foglal helyet, tőle nyugatra az udvar túloldalán pedig az említett istálló a kocsiszínnel.
Északra a malomtól volt egy fahíd a Galántára vezető úton. Ez az út később a malomárok keleti (bal) partján haladt tovább és az árapasztó csatorna felett átívelő hídon keresztül folytatódott tovább délkelet felé.
A cukorgyár megalapítása után Kuffnerék megvették Esterházy gróftól a malmot több más épülettel, telekkel együtt. A modern Mária műmalom felépítése után az elavult vízimalomra már nem volt szükség, habár felújításon esett át és a malomkövek hengerszékekre lettek cserélve. Diószeg község krónikája szerint a malomban a termelés az első világháború előtt szűnt meg. Az épületet nem bontották el, hanem új szerepet szántak neki: megközelítőleg 1912-ben átépítették törpe vízierőművé. 1929‑ig (ekkor csatlakoztatták a községet a Nyugatszlovákiai Elektromos Művek országos nagyfeszültségű hálózatához) ez az erőmű látta el elektromos energiával a cukorgyárat, a kastélyt, a templomot, a paplakot, az óvodát és biztosította a közvilágítást. A turbinát még egyszer említi a krónika, mégpedig a 20. század 30-as éveiben, mint a cukorgyár elektromos energiaforrását.
Az 1948–1949-es cukorgyári helyszínrajzon az épület a 464‑es házszám alatt van feltüntetve. A turbina épülete 401-es azonosítóval mint turbina és magtár, a molnár lakása 402‑es azonosítóval mint magtár és lakás, 403-as azonosítóval a turbinaház, és a 404 alatt a zsilipek és a palló szerepelnek. Ebben az időben az istállókat lebontották és helyükre lakóházat építettek a cukorgyári munkások számára.
Az eredeti barokk malom épülete a mai napig fennmaradt. A termelői rész téglalap alapterületű, melyhez északnyugatról egy kisebb téglalap alaprajzú lakóépület csatlakozik. Az eredetileg kéttraktusos lakrész ma hat helyiséget tartalmaz.
A lakrészben fennmaradt a későbarokk lunettás dongaboltozat. A termelői részt – eredetileg egy nagy osztatlan teret – 1912‑ben teljes egészében átépítették, többek közt megváltoztak a szintek belmagasságai (új belső gerendázat és padlók), az északkeleti homlokzaton pedig befalazták az ablakokat.
Mindkét rész felső szintje mint magtár és raktár szolgált, a lakrész második szintjére a malomépület második szintjén a falban lévő ajtónyíláson keresztül lehetett bejutni.
A 38 kW-os dinamót – mely a vasbetonból készült gépházban volt elhelyezve közvetlenül a szabályozó műszerek mellett – 20 cm széles szíjon, gyorsítóáttételen keresztül egy horizontális iker Francis turbina hajtotta meg. A turbina felett 7 méter hosszú és a vízszint felett 5,75 méter magas téglából falazott, félnyeregtetős turbinaház állt. A gépház a malom délkeleti falánál lett kialakítva, a földszinten, az épület teljes szélességében. A vasbeton mag hermetikusan leválasztja a gépházat a volt malom terétől. A vízszintes turbinatengely a gyorsítóáttétellel a padló szintje alatt, egy falazott gödörben található. A gödör szélén fakorlát véd a mozgó alkatrészektől.
Az egyedüli fennmaradt műszaki berendezés a GANZ gyártmányú főkapcsoló. A korabeli fényképen még látható a márványtáblára szerelt mérő és szabályozó műszerek csoportja, a kép előterében látni a dinamó egyik akasztóhurkát.
Az épület téglából van felfalazva, az exteriőr túlnyomó részén hiányzik a vakolat. A lakóépület külseje jobb karban van. A termelői rész déli oromfala két ablaktengellyel van perforálva. Az alacsonyabb lakórész északi oromzatában egy kis téglalap alakú nyílás található. Mindkét rész felett nyeregtető épült, a lakrész taréjszelemene alacsonyabban van elhelyezve. A termelői részen a fedélszék eredeti, kétállószékes, dőlt széklábas. A széklábak a első szint falára támaszkodnak. A lakrész fedélszékje torokgerendás.
A kétszintes nyugati homlokzat földszintjét ablak- és ájtónyílások törik át, az emeleti szintjén pedig fektetett téglalap formájú magtári ablakok. A lakrész egy bejáraton keresztül közelíthető meg, a kétszárnyú faajtó a malomházba, másik a gépházba nyílik. A homlokfal többi tengelyét ablakok alkotják, a lakrészben fakeretekben, beüvegezve, a termelői részben üresek, vasrácsokkal, illetve be vannak deszkázva.
Két, szimmetrikusan elhelyezett, fakeretekkel ellátott ablakot találunk a déli homlokzaton, az északi tagolatlan. A Dudvág felé néző keleti oldalhoz támaszkodtak egykor a malomkerekek. Az emeleten ugyanolyan magtári nyílások láthatók mint a főhomlokzaton, ezek azonban jelenleg be vannak falazva. Befalazták az első szint téglalap alakú nyílásait is. A gépház ablaknyílásai nagyobbak, bennük állított téglalap alakú, fakeretes, kétrészes, kétszárnyú felnyíló ablakok. A termelői rész keleti homlokzatán a vízvonal alatt és felett mészkőhasábokból álló falborítás négy kör alakú befalazott nyílással (a vízkerekek tengelyei). A tető alatt láthatóak a befalazott falzsebek, melybe a vízkerekeket védő félnyeregtető szarufái voltak illesztve. A homlokzat északi és keleti sarkánál a falon kivehető a boltíves támfal bekötése. A támfal a hat méter széles malomárok felett ívelt át és a félnyeregtető oromfala volt. A lakóépület és a malomárok között valamikor konyhakert volt.
A turbina az 1960-as években állt le. Ekkor mint a Nyugat- szlovákiai Energetikai Művek kompenzációs egysége működött. A malomárokban a víz az utolsó kampány (1999–2000) idején folyt. Ezután az épület műszaki állapota rohamosan romlott. A pusztítást a turbinaház lerombolása és fémszerkezetének (merevítések, zsilipek, zsilipvezetés, létrák, pallók, stb.) eltávolítása tetőzte be 2000 után.
Az egykori vízimalom a kastély parkjában álló barokk magtárral együtt a város legrégibb, ma is álló épületei közé tartozik. Eredeti funkciójára és későbbi kihasználására való tekintettel egyedülálló műszaki építmény, mely nemcsak Diószeg és környékének malomipari múltjáról, de az elektromos energia gyártásának kezdeteiről is tanúskodik. Kuffnerék vállalkozói és technikai érzékének újabb bizonyítéka.
[Források:
Levéltári források:
Városi Hivatal, Diószeg: Veľký – Diosek (Nagydiószeg) krónikája. I. kötet. (1936), 353.
Ústredný archív geodézie a kartografie, Bratislava
(A geodézia és kartográfia központi levéltára, Pozsony), Br. 172 lelt.sz., Diószeg (Nagy – Diószeg), 1892, a település telekkönyvi térképe.
Státní ústřední archiv, Praha, Výrobní a obchodní podniky, finanční ústavy – Asekuračný spolek průmyslu cukrovarnického, Praha 1886–1950 (Állami Központi Levéltár, Prága. Gyártó és kereskedelmi vállalatok, pénzügyi intézetek – Cukoripari Biztosító Egylet 1886–1950), „Situační plán budov hospodářských a jiných mimo ohražení cukrovaru v Dioseku or. č. 401–523, 1948–1949“; „Řezy budov mimo tovární, r. 1948“ (A diószegi cukorgyár kerületén kívül álló gazdasági és egyéb épületek helyszínrajza, 401–523 h. sz., 1948–49, bővítve 1949-ben; A cukorgyáron kívül elhelyezkedő épületek keresztmetszetei, 1948.) Irodalom:
SUDOVÁ E.: Revitalizácia mlynského náhonu. Enviromentálny projekt. (Környezetvédelmi projekt A malomárok revitalizációja) In: Život v Sládkovičove, 17, 2010, 5. sz., 6]